2015. április 30., csütörtök

Két tizenhárom éves lány tűnt el Nagyrécséről


A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya körözési eljárást Lakatos Georgina és Mórocz Letícia eltűnése miatt.

A két 13 éves gyerek a rendelkezésre álló adatok szerint 2015. április 29-én nem ment vissza a lakásotthonba 14 óráig; ismeretlen helyre távoztak, azóta életjelet nem adtak magukról. A felkutatásukra tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

Lakatos Georgina 155 centiméter magas, vékony testalkatú, vöröses-szőke színű haja középhosszú, az eltűnésekor viselt ruhája nem ismert.

Mórocz Letícia 155 centiméter magas, átlagos testalkatú, hosszú haja barna színű, az eltűnésekor viselt ruhája nem ismert.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a lányok tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93/312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111/140 „Telefontanú” zöld számán (hétfőtől csütörtökig: 8-16, pénteken: 8-13), valamint a 107, vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén - közölte csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

2015. április 29., szerda

A letenyei Majális részletes programja


Gimnazista lányok szenvedtek súlyos balesetet Zalában

Súlyos közlekedési baleset történt Zalaegerszeg és Nagykapornak között, a 76-os főúton.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. április 28-án 18 óra 20 perckor egy Lancia Dedra típusú személyautó Zalaegerszeg irányából Nagykapornak felé tartott, amikor eddig még ismeretlen körülmények között először a külső, majd a belső szalagkorlátnak ütközött, és oldalára borulva állt meg. A személygépkocsiban négy, 18 éves középiskolás lány ült, közülük hárman - az elődleges orvosi vélemény szerint -  könnyebb, míg negyedik társuk súlyos sérüléseket szenvedett; nem használta a biztonsági övet, és kirepült az autóból.







A baleset körülményeit a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja - közölte szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

2015. április 28., kedd

Ütközés a kanizsai Tesco parkolóban - Egy fehér Fiat sofőrjét keresik a rendőrök

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. április 21-én 19 óra és 19 óra 30 perc közötti időben Nagykanizsán, a Boszorkány utcában lévő bevásárlóközpont parkolójában egy eddig ismeretlen ember, ismeretlen forgalmi rendszámú, fehér színű, Fiat típusú személyautóval nekiütközött egy Daewoo Tico típusú személyautó elejének, amely az ütközést követően félig az úttestre gurult.
Az ismeretlen sofőr a manővert követően az adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.




Az eset tisztázásának érdekében a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy aki látta az ütközést, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, vagy tegyen bejelentést a 06-93/312-190-es telefonszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén.

2015. április 27., hétfő

A gázolás után két nappal belehalt sérüléseibe a zalai nő

Befejezték a nyomozást a zalai rendőrök; egy 51 éves zalaapáti tehergépkocsi-vezetőt közúti baleset okozásával gyanúsítanak. A férfi halálra gázolt egy kerékpárost.

A gyanú szerint a férfi 2014. augusztus 29-én 16 óra 25 perckor Keszthelyen, a Georgikon utcában, a Pál utca irányból Alsópáhok felé közlekedett Citroen Jumper típusú tehergépkocsijával, amikor a 7348-as számú út 1+551 kilométerszelvényében – a Georgikon és a Pacsirta utca kereszteződésében – elütötte az 57 éves asszonyt.

A sármelléki biciklist a mentők életveszélyes sérülésekkel vitték a szombathelyi kórházba mentőhelikopterrel, ahol a nő két nappal később belehalt sérüléseibe.




Az eljárás során a nyomozók szakértők bevonásával vizsgálták a baleset körülményeit, a tehergépkocsi-vezetőjét gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekmény elkövetését nem ismerte el, állítása szerint nem hibázott, a kerékpáros hajtott ki elé, ez okozta a balesetet.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az 51 éves zalaapáti lakos ellen közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett nyomozási iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek - tudatta hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata.

2015. április 26., vasárnap

Szeles, esős, hűvös idő várható a következő a napokban

Hétfőn még 26 Celsius-fok körüli meleg is lehet, délutántól azonban záporokra, zivatarokra is készülni kell - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-vel. Az országos középtávú előrejelzés szerint a következő napokban hűvösebb lesz az idő, többfelé várható csapadék, erős, viharos lesz a szél. Május elsején is borús, esős, szeles idő várható.



Hétfőn eleinte még országszerte számítani lehet néhány órás napsütésre. Főleg délutántól viszont már helyi záporok, zivatarok alakulnak ki, nagyobb eséllyel a középhegységekben és délnyugaton. Emellett fokozatosan megélénkül, napközben többfelé megerősödik, a Kisalföldön néhol viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 5-13 fok között alakul, az Északi-középhegység völgyeiben azonban hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 26 fok körül valószínű.
   
Kedden erősen felhős vagy borult lesz az ég, országszerte várható eső, zápor, helyenként zivatar is lehet. Egyre nagyobb területen megerősödik, több helyen viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban 10-15 fok lehet. Nappal 12-21 fokig melegszik a levegő, a Dunántúlon lesz hűvösebb.
  
Szerdán délelőtt a Tiszántúlon is megszűnik a tartósabb csapadék, később ott is csak helyenként lehet záporeső. A szél viszont továbbra is sokfelé erős, helyenként viharos lesz. A minimumhőmérséklet 4-10 fok között valószínű. A nappali maximumok 13-17 fok között alakulnak.
   
Csütörtökön gyengén felhős, napos időre lehet számítani. Késő délutántól viszont nyugaton helyenként kialakulhat zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 6 fok között alakul, talaj menti fagy több helyen is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 16-20 fok között valószínű.
   
Pénteken, május elsején többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is előfordulhat. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban 4-9 fok lehet. Napközben 11-19 fok között alakul a hőmérséklet, északnyugaton lesz hűvösebb.
   
Szombaton hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, már csak helyenként várható záporeső. A minimumhőmérséklet 4-9, a maximumhőmérséklet 14-19 fok között valószínű.

Helyenként vasárnap is lehet záporeső. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-8, a legmagasabb 16-21 fok között valószínű - olvasható az előrejelzésben.

Teljesen leégett egy családi teteje Zalában - Fotók

A Zala megyei Sárhidán a Kossuth utcában egy családi ház tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. A zalaegerszegi és a pacsai hivatásos tűzoltók három gépjárműfecskendővel és egy különleges szerrel érkeztek a tűzesethez. Hat vízsugárral, egy órás oltás után tudták megfékezni a lángokat. A tűzoltás közben felrobbant egy gázpalack az épületben, személyi sérülést nem okozva. A lakóépület lakhatatlanná vált,  a házban lakó két ember rokonoknál tud elhelyezkedni. A tűz keletkezésének okát a Zalaegerszegi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzvizsgálati eljárás során vizsgálja. A tűzeset csütörtökön történt.
(Fotók: Cseresnyés Dániel tű. hadnagy - Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)







2015. április 24., péntek

Bánokszentgyörgy: családi ház kerítését szakította át egy autó



Átszakította egy családi ház kerítését és az udvaron állt meg egy személyautó péntek délután a Zala megyei Bánokszentgyörgy település Domb utcájában.

Az eset során senki nem sérült meg.

A helyszínre Nagykanizsáról riasztották a hivatásos tűzoltókat, akik megkezdték a műszaki mentést.

A munkálatok idejére arra kérjük a járművezetőket, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek a környéken!

(Forrás: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

2015. április 22., szerda

Súlyos közlekedési baleset Zalában - Fotókkal

Egy személyautó és egy kisteherautó ütközött össze Keszthely és Fenékpuszta között, az egyik sofőr megsérült.
Az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett annak az Opel Astranak a vezetője, amely 2015. április 22-én (szerdán) 13 óra 45 perckor ütközött össze egy Peugeot kisteherautóval.






A rendelkezésre álló adatok szerint a kisteherautót vezető férfi Keszthely irányából Fenékpuszta felé közlekedett a 71-es főúton, amikor a 114+900-as kilométerszelvényben eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan összeütközött az Opellel. A személyautó sofőrjét, egy 66 éves férfit mentőhelikopterrel vitték a mentők a zalaegerszegi kórházba.
A baleset körülményeit a Keszthelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

2015. április 20., hétfő

Csapatok jelentkezését várják a letenyei Majális Kupára




A 2015. május elsején megrendezésre kerülő kispályás labdarúgó tornára 6-10 fős csapatok jelentkezését várjuk!


Jelentkezni lehet a Letenyei Közös Önkormányzati Hivatalban Tóth Zsoltnál (I. emelet 8. sz. iroda) vagy
a 93/544-984-es telefonszámon április 27-ig.


A kispályás labdarúgó torna kezdete:
2015. május 1. ˝9 óra, sportpálya.


A XVI. alkalommal megrendezésre kerülő „Majáliskupát” Letenye Város Önkormányzata és Kovács József vállalkozó alapította a millennium évében


(A sportpályán jelentkezést NEM tudunk elfogadni. A játékosok csak edzőcipőben, vagy gumi stoplis labdarúgó cipőben mérkőzhetnek.)

2015. április 19., vasárnap

Eltűnés miatt keresik a kaposvári rendőrök Tóth Szandrát és kisfiát

A Kaposvári Rendőrkapitányság eljárást folytat egy 27 éves kaposvári nő és kétéves kisfiának eltűnése miatt. Tóth Szandra a gyermekével együtt 2014. december 11-én elköltözött kaposvári címéről, ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról.


Az édesanya 170 centiméter magas, vékony testalkatú, zöld szemű, feketére festett hajú. Eltűnésekor viselt ruházata nem ismert. Gyermeke vékony testalkatú, szőke hajú, körülbelül 98 centiméter magas. Eltűnésekor búzakék színű dzsekit, szürke színű overált és szürke színű csizmát viselt.

A Kaposvári Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Tóth Szandrának és kisfiának tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányságon, vagy hívja a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Forrás: SMRFK.

2015. április 18., szombat

Táblát rongáltak meg Volvo S80-al a kanizsai Tesco környékén

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. április 15-én 20 óra és 20 óra 50 perc közötti időben Nagykanizsán, a Balatoni út és a Boszorkány utcánál lévő kereszteződésben egy eddig ismeretlen ember, ismeretlen forgalmi rendszámú, kék vagy zöld színű Volvo S80-as típusú személyautóval nekiütközött a kereszteződésben egy közlekedési táblának. Az ismeretlen sofőr a manővert követően az adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.


Az eset tisztázásának érdekében a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy aki látta az ütközést, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, vagy tegyen bejelentést a 06-93/312-190-es telefonszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén - közölte szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

2015. április 17., péntek

Két autó és egy teherautó karambolozott Zalában

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. április 17-én (pénteken) 12 órakor egy Zalaegerszeg irányából Kisbucsa felé közlekedő tehergépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy Opel Corsa és egy Suzuki Swift típusú személyautóval. 



A karambolban a Suzuki Swift vezetője és utasa, valamint a Opel Corsa sofőrje – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett; mindhárom embert a zalaegerszegi kórházba vitték a mentők.



A baleset körülményeit a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja - közölte pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

2015. április 13., hétfő

Zivatar, égzengés lehet

Este északnyugat felől többször erősen megnövekszik, időnként megvastagszik a felhőzet, néhol zápor, zivatar is várható. Éjszaka változóan felhős lesz az ég, főként délnyugaton és a nyugati határszélen alakulhat ki egy-egy zápor. 

Kedden a fátyol-, illetve a gomolyfelhők mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, csapadék nem valószínű.


 (Vihar előtt a hangyák, a rovarvilág időjósai összevissza rohangálnak)


Az északnyugatira, északira forduló szél többfelé megélénkül, főként északkeleten és a középső országrészben meg is erősödik, hétfő este zivatar környezetében még viharossá is fokozódhat a szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között várható, de északkeleten néhol ennél hűvösebb lesz.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 14 és 17 fok között alakul. MTI

2015. április 12., vasárnap

Hidegfront érkezik, de hét közepén még 25-26 fok is lehet

A jövő héten elején érkező hidegfront ellenére a hét közepéig marad a 20 Celsius-fok körüli meleg, a hétvégén viszont helyenként már 10 fokig sem melegszik a levegő - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-vel. Az országos, középtávú előrejelzés szerint a héten sokfelé várható eső, zápor, s többször megerősödik, olykor viharossá fokozódik a szél is.


Hétfőn országszerte várható néhány órás napsütés, de már délelőtt is lesznek átmenetileg felhősebb körzetek, majd délutántól észak felől sokfelé megnövekszik a felhőzet, és elszórtan záporok is kialakulnak, néhol dörgéssel, villámlással. Délelőtt sokfelé megélénkül, az északi országrészben meg is erősödik a szél. A késő délután érkező hidegfronthoz kapcsolódóan néhol viharos szélrohamok is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire 5-11 fok között alakul, de egyes völgyekben és a Kiskunság néhány pontján ennél hidegebb is lehet. A maximumhőmérséklet 19-24 fok között valószínű.

Kedden a hajnali, reggeli órákban a déli megyékben még előfordulhatnak záporok, de napközben sok napsütés is várható. Főként az ország középső harmadában lehet erős a légmozgás. A leghidegebb órákban 3-8 fok lehet, nappal 13-17 fokig melegszik a levegő.

Szerdán napközben is sok napsütés várható. Az ország keleti felében fordulhatnak elő néhol záporok. Elsősorban az Észak-Alföldön megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet 0 és 6 fok között valószínű, északon, északkeleten talajmenti fagy is lehet. A maximumok várhatóan 19-23 fok között alakulnak.

Csütörtökön napos, száraz idő várható. A leghidegebb órákban 3-8 fok lehet. Napközben 22-26 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken eleinte délen még napos idő lesz, de napközben egyre többfelé várható eső, zápor. Helyenként megerősödik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet 6-11, a legmagasabb hőmérséklet 18-25 fok között alakul.

Szombaton eleinte szórványosan eshet az eső, majd délutántól elszórtan zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. Nagy területen viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban 5-10 fok lehet. Napközebn 8-13 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap is nagy területen lesz viharos a szél. A kevés napsütés mellett szórványosan zápor is előfordulhat. A minimumhőmérséklet 0 és plusz 5, a maximumhőmérséklet 8-13 fok között alakul - olvasható az előrejelzésben.

(Fotó: Léránt János - Letenye)

2015. április 8., szerda

Egészpályás kiterelés, forgalomkorlátozás az M70-esen Letenyénél!

Forgalomkorlátozással járó munkák az M70-es autóúton április 8-9-én.


Az M70-es autóút 2x1 sávos szakaszain időszerűvé vált a következő üzemeltetési munkák elvégzése: padkajavítás, álló terelő elemek (klemmfix) mosása, hiányzó elemek pótlása, korlátjavítások. A munkálatok csak egészpályás kiterelés mellett végezhetők.

A tervezett időpont: 2015. április 8-9. Rossz időjárás esetén április 10.

Az ütemezés szerint 2015. április 8-án, 8 és 15 óra között a Letenyei és a Muraszemenyei csomópontok közötti szakaszon, 2015. április 9-én, 8 óra és 15 óra között a Muraszemenyei és a Tornyiszentmiklósi csomópontok közötti szakaszon fognak dolgozni. 

A munkavégzés időtartamára lezárásra kerülnek a csomópontok közötti szakaszok, a forgalmat pedig az autóúttal párhuzamos 7538-as számú közútra, illetve a 7-es számú főút érintett szakaszára terelik. Egy időben egy szakasz mindkét oldalon történő lezárására kerül sor. Az érintett közutakon az ideiglenes sárga színű tájékoztató táblák kerülnek kihelyezésre.

(Forrás: Útinform)

2015. április 5., vasárnap

A jövő hét elején folytatódik a hűvös, esős idő

A jövő hét elején is többször várható eső, helyenként hó is, és a leghidegebb órákban fagypont alatti hőmérsékletre is készülni kell. A szél erős, olykor viharos lehet. A hét második felében mérséklődik a légmozgás, napos idő várható, és a hét végére már 20 Celsius-fok körüli meleg lehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-vel.


Az országos középtávú előrejelzés szerint hétfőn eleinte a változó felhőzet mellett kisüt a nap, majd délután kelet felől megnövekszik a felhőzet, elszórtan fordul elő eső, zápor. A szél megerősödik, főként a Dunántúlon időnként viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire mínusz 3 és plusz 2 fok között valószínű, de az Északi-középhegység szélvédett völgyeiben hidegebb lehet. A legmagasabb hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű.

Kedd reggelig délen, délnyugaton még több helyen valószínű eső, havas eső, elsősorban a Mecsekben hó. Napközben néhol fordulhat elő jelentéktelen zápor, emellett napos idő várható. Többfelé viharos lesz a szél. A leghidegebb órákban mínusz 2 és plusz 5 fok között, napközben 10 és 14 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán is többfelé erős lesz a szél. A többórás napsütés mellett helyenként lehet záporeső. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 4, a legmagasabb 11 és 15 fok között valószínű.

Csütörtökön napos idő várható, csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 fok között, a legmagasabb 13 és 17 fok között alakul.

Pénteken és szombaton túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. Pénteken a leghidegebb órákban 0 és plusz 5 fok között, napközben 15 és 19 fok között lesz a hőmérséklet. Szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb hőmérséklet 17 és 21 fok között alakul.

Vasárnap gyengén felhős, napos, száraz idő várható. A minimumhőmérséklet 4 és 9, a maximumhőmérséklet 17 és 22 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben.

2015. április 4., szombat

Tűzifával telepakolt Lada Samarájában halt meg a zalai balesetben

Csak a biztonsági ülésben szállított egyéves gyerek nem sérült meg a péntek éjszakai, Keszthely és Várvölgy között történt halálos balesetben - közölte szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK).


A baleset a Keszthely és Várvölgy közötti úton történt pénteken 20 óra után. Egy 25 éves férfi tűzifával telepakolt Lada Samarájával Várvölgy irányából Keszthely felé tartott, amikor egyelőre ismeretlen okból frontálisan nekiütközött a szemből érkező személygépkocsinak. Az összeroncsolódott autókból a tűzoltók emeltek ki két embert, köztük a Lada sofőrjét, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A másik személyautóban egy zalaszentgróti házaspár utazott, a hátsó ülésen pedig három gyermekük foglalt helyet. A férj és a feleség, valamint egyik lányuk súlyosan, másik lányuk könnyebben sérült meg, de a biztonsági gyermekülésben szállított egyéves kisgyermek sérülés nélkül megúszta a balesetet.



Az MTI a helyszínről úgy értesült, hogy az ütközést okozó Lada sofőrje feltehetően ittasan ült a volán mögé.
Nothoff Ingrid, a ZMRFK szóvivője az MTI-nek felidézte, hogy a mostani halálos baleset helyszínén - egy hosszú, de szűk egyenesben - napra pontosan egy évvel ezelőtt egy kerékpározó osztrák házaspárt gázoltak halálra. A két idős embert egy autójával kisodródott 34 éves férfi ütötte el, de mint a nyomozás megállapította, a balesetet nem ő, hanem egy szabálytalanul előző 44 éves férfi okozta, aki ellen azóta az ügyészség vádat is emelt. MTI (Fotók: ZMRFK)