2015. október 20., kedd

Meghívó az október 23-i letenyei ünnepségre


Október 26-ig kell a letenyei Öreg hegyi gazdáknak rendet tenniük az út mellett!


2015. október 11., vasárnap

A jövő héten is folytatódik a borús, esős idő




A jövő héten szinte szünet nélkül borús lesz az ég. Sokszor kell esőre is készülni, egyes területeken jelentős mennyiségű csapadék hullhat. A leghidegebb órákban néhol fagypont körüli értékeket is mérhetnek, s többfelé még nappal is 10 Celsius-fok alatt maradnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfő hajnalban még csak a nyugati határnál, napközben a Dunántúlon már több helyen elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, ott hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. A Dunától keletre viszont sok marad a felhő, és további esőre lehet számítani - írták, megjegyezve: az Északi-középhegység magasabban fekvő területein vegyes halmazállapotú csapadék is lehet. Késő délutántól mérséklődhet a csapadékhullás. A szél élénk, a Dunántúlon helyenként erős lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet 2-7, a legmagasabb hőmérséklet 6-11 fok között várható.

Kedden reggel foltokban párás, ködös lesz a levegő. Napközben csak egy-egy helyen lehet eső, illetve szitálás, majd késő délutántól nyugat felől egyre többfelé ered el az eső. A minimumhőmérséklet 1-6 fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan 9-15 fok között alakulnak.

Szerdán erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, helyenként - nagyobb eséllyel délnyugaton - jelentős mennyiségű csapadék hullhat. A leghidegebb órákban 4-9 fok lehet. A legmagasabb hőmérséklet többnyire 10-15 fok között, északon néhol kevéssel 10 fok alatt alakul.

Csütörtökön is túlnyomóan borult lesz az ég, és országszerte várható eső, záporeső, helyenként - nagyobb eséllyel a Dunántúlon illetve északon - jelentős mennyiségű csapadékkal. Néhol megerősödik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-10 fok között valószínű. A nappali maximumok többnyire 10-15 fok között, északnyugaton kevéssel 10 fok alatt, délkeleten 15 fok felett alakulnak.

Pénteken
is sokfelé valószínű eső, záporeső, helyenként jelentős mennyiségű csapadékkal. A minimumhőmérséklet 4-9, a legmagasabb hőmérséklet többnyire 10-15 fok között, nyugaton kevéssel 10 fok alatt alakul.

Szombaton
is többnyire erősen felhős lesz az ég, eleinte többfelé, majd szórványosan várható eső, zápor. A leghidegebb órákban 4-9 fok lehet. Napközben 10-15 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap is többnyire erősen felhős, illetve borult lesz az ég, és elszórtan továbbra is lehet eső, zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet 4-9, a legmagasabb hőmérséklet 11-16 fok között alakul - olvasható az előrejelzésben. MTI

Meteorológiai szolgálat: késő estétől helyenként havazhat is




Vasárnap késő estétől az Északi-középhegység legmagasabb részein az eső esetleg havas esőbe, havazásba válthat át - írta az MTI-hez eljuttatott figyelmeztetésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Ezzel együtt az ország nagy részén a nap folyamán várható tartós eső veszélye miatt adtak ki figyelmeztetést. Baranya, Somogy, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van érvényben. A fővárosra és Pest megyére, továbbá Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére első fokú figyelmeztetést adtak ki a nap folyamán várható jelentős mennyiségű csapadék miatt.

A meteorológiai szolgálat vasárnap reggeli figyelmeztetésében azt írta: a sokfelé előforduló tartós eső miatt a csapadék mennyisége az ország déli felén általában 20-45 milliméter között alakul, de egyes helyeken akár 50 milliméternél is több eső hullhat. Északon, északkeleten 10-20 milliméter között valószínű a csapadékmennyiség.

Felhívták a figyelmet, hogy vasárnap az Alföld északi részén és az Északi-középhegységben időnként viharossá fokozódik a szél, a legerősebb lökések meghaladhatják a 60 kilométer/órát.

Az előrejelzés szerint vasárnap napközben 7-12 Celsius-fokig melegszik a levegő, késő este 5-10 fok valószínű. MTI