2015. június 20., szombat

Egy Herceg névre hallgató fríz lovat keresnek, hogy beteljesüljön egy fiatal lány álma

"A lányom lovagolt egy lovardában, ahol nagyon megszerette a Herceg nevű lovat. Ez a ló nagyon érzékeny, fontos neki, hogy állandó helye és szerető gazdája legyen.


Az egyik gazdája bértartásban tartotta a lovardában. Miután meghalt a lovarda megvette a családtól. Bár a hely a ló számára ugyanaz volt, de már nem tudott kihez kötődni, ezért elkezdett az oktatókhoz és az őt körülvevő gyerekekhez. Az oktatók és a gyerekek jöttek-mentek a lovardában. A lányom megígérte a Herceg paripának, hogy mindig vigyázni fog rá. 


A lovarda árulni kezdete a lovat, de akkor még nem volt rá pénzünk, nem tudtuk megvásárolni. Egy napon, amikor lovagoni mentünk, már nem volt ott a ló, eladták. Ez úgy másfél éve lehetett. Azóta követjük a nyomát. Ez nem könnyű, mert egyik gazdától a másikhoz kerül, mindenki akar rajta keresni egy kicsit, és van aki nem árulja el, hogy hova adta tovább. Utoljára 2014. augusztusában találtunk rá Vácon, ott meg is látogathattuk. 2015. június elején felhívtuk a váci gazdáját, aki közölte, hogy tegnap eladta a lovat. Ismét elvesztettük a nyomát, mert nem árulja el, hogy hova került, csak annyit mondott, hogy egy 20 év körüli lány vette meg. Mostanra összegyűlt a pénzünk a lóra.


Szeretnénk megvásárolni, mert a gyerekem nagyon szereti ezt a Herceget, és a Herceg is őt. A lányom nem tud megnyugodni, minden gondolata a ló kürül forog. Bár ez egy kis ország, nem tudjuk minden zegét-zúgát átfésülni.
Kérem, aki hallott valalmit egy nemrég vásárolt herélt frízről, az segítsen, hogy megtalálhassuk!
A ló adatai:
Született: 2005.04.11.
Apja neve: Ulke 338
Anyja neve: Martzen"