2015. május 17., vasárnap

Fa kereszttel a vállán sétált a falu főutcáján


 (A tárkányi templom)

A Tárkányi Polgárőr Egyesület vezetője érte tetten a 22 éves helybéli férfit 2015. május 16-án, aki egy fa kereszttel a vállán a falu főútján sétált kora reggel. 

A polgárőr értesítette a rendőröket, akik a közeli búzatáblában megtalálták a keresztet és az arról lefeszített, Jézust ábrázoló szobrot is. G.M. a járőröknek nem tudta megmondani, mi volt a szándéka a feszülettel. 

Állítása szerint Isten utasítására feszítette fel a templom oldalánál lévő rácsot és emelte le a falról a keresztet. 

Gyanúsítotti kihallgatásán a fiatal férfi megismételte a járőröknek elmondottakat és elismerte a bűncselekmény elkövetését. 

Ellene – szabadlábon hagyása mellett – lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya - tudatta a sajtóval a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.